BANDOG
A bandog nevet a középkorban az ôrkutyaként használt nagytestû és erôteljes felépítésû ebekre használták. Ezeket a félelmetes állatokat nappal megkötve tartották, és csak éjszakára engedték szabadon. A név az ôsrégi szász „Banda” (lánc) szóból származik. A név jelentése „láncra kötött kutya”.
Az elnevezés ekkoriban csupán a funkció megjelölésére, és nem a fajta meghatározására szolgált. Így gyakran egymástól nagyon is eltérô küllemû kutyákat illettek ezzel a névvel. Ami közös volt bennük, az az átlagosnál masszívabb felépítés, erôsebb csontozat, és a vad, félelmet nem ismerô természet volt.
A Bandogok és elnevezésük – az élettér, vagyis a paraszti porták eltûnésével – az idôk folyamán feledésbe merültek. A közös névvel illetett nagytestû kutyák fennmaradt képviselôi az 1850-es években megkezdett tipizálás nyomán már fajtákba sorolva, más néven éltek tovább. Úgy tûnt, a kifejezés végképp kihalásra ítéltetett, ám a XX. század utolsó harmadában a tengerentúlon újra feltámadt az ôsrégi szó.
Történt, hogy az 1960-as évek elején egy bizonyos John Swinford nevû állatorvos megálmodta magának a világ lehetô legkeményebb ôrzô-védô kutyáját. Elképzelésének megvalósulását egy game Pit Bull kan és egy hatalmas termetû Mastino Napoletano szuka keresztezésétôl remélte. Úgy gondolta, hogy a bull and terrier fürgesége és temperamentuma szerencsésen ötvözôdik majd a molosszus méreteivel és csontozatával. Ettôl a párosítástól remélte azt a kutyát, amelyik a világ legtökéletesebb ôreként méltó utódja lesz a középkori Bandog-oknak.
A fenti keresztezés eredményeként valóban remek küllemû és karakterû kutyák születtek, így Swinford tovább folytatta a „régi-új” fajta tenyésztését. Egyesek szerint angol masztiff szukákat is használt, bár ezek csak találgatások. A lényeg, hogy a késôbbi almokból további pompás egyedek láttak napvilágot kennelében. Ám a derék doktor sajnálatos módon fiatalon elhunyt, így az általa elindított kezdeményezés csaknem feledésbe merült. Azonban megkezdett munkája szép számmal talált követôkre. Ezek a lelkes hívek folytatták az általa kidolgozott programot, bár a késôbbiekben már Bullmastiff-ot és Dogue de Bordeaux-ot is felhasználtak kutyáik tökéletesítéséhez. Ennek a logikának az alapján ma is minden olyan kutyát, amely az APBT és valamely molosszoid fajta frigyébôl származik, az USA-ban Bandog-nak hívnak. Az American Bandog Club igyekszik összefogni a fajta híveit, s népszerûsíteni az általuk tartott kutyákat.
Jellemrajz
A Bandog ôseitôl csak a legjobb tulajdonságokat örökölte, ennek megfelelôen kiegyensúlyozott, nyugodt és rendkívül értelmes kutya. Mint ilyen, tökéletesen alkalmas nemcsak az ôrzô-védô feladatok ellátására, de nagyszerû társ is válik belôle. Következetes, szigorú neveléssel bármelyik „nagy” szolgálati fajtával minden tekintetben egyenértékû, sôt azokat – fizikailag mindenképpen – felülmúló kutya válik belôle.
Éppen ide kívánkozik az a gyakran hallható megjegyzés, miszerint a keverék kutya mindig egészségesebb fajtatiszta társainál. Ha a megállapítás valóságtartalmát a Bandog ôsei közül divatkutyának számító rottweiler és Bullmastiff esetében vizsgáljuk, igazat kell adnunk neki. Ezeket a fajtákat olyan defektusok sújtják, mint a csípôdiszplázia, a fertôzésekre való fogékonyság vagy az utóbbinál a rövid élettartam. Ezek mind a XX. század utolsó harmadában megkezdett, egy rosszul értelmezett ideálkép elérését vagy csak a piaci igények kielégítését szolgáló felelôtlen szaporítás következményei. A Bandog szerencsére mentes ezektôl a hajlamoktól és betegségektôl, s kevés számú elkötelezett híve mindent elkövet azért, hogy ez így is maradjon.
Jellemében leginkább nagytestû felmenôihez, a rottweilerhez és a molosszerekhez hasonlít. Már-már a makacssággal határos nagyadag önérzet lakozik benne, amelyet a gazda által kiadott parancsok végrehajtására irányuló olthatatlan vágy ellensúlyoz. A gépiességet ugyanakkor oldja a terrieres élénkség és magasfokú intelligencia, mely egyben biztosítja a hatalmas tömeg gyors és koordinált mozgatását.
A valódi Bandog fantasztikus és hihetetlenül izgalmas figura, éppen ezért nem véletlen, hogy népszerûsége világszerte nôttön-nô. |