Hôsünk utolsóként alakult ki a bull and terrierek, ezen belül is az amerikai ág képviselôi közül. Megszületése szorosan összefüggött a kutyaharcok és a Pit Bull Terrier történetével, ám hozzá képest mintegy két évtizedes késéssel jelent csak meg. A kora 1900-as évekre tehetô „létrehozása” során szülôatyjai számos olyan tapasztalatot hasznosítottak, amelyeket elôdeik más fajták esetében végzett korábbi alkotómunkája alapján szereztek. Az American Staffordshire Terrier így válhatott azzá, ami; egy multifunkcionális, remek fajtává, a kutyatenyésztés csúcsává.

     E korai tenyésztôk felismerték, hogy az arénák bajnokaiban számos olyan tulajdonság adott, melyek remekül hasznosíthatók a civil életben. Ezeket az értékeket szerintük addig csak elpazarolták a viadalokon. A kivételes fizikai erôn és elszántságon túl ilyen a páratlan intelligencia és kombináló készség, valamint a gazda iránti odaadás.
     A céltudatos keresztezések során a tenyésztôk a fizikumon túl súlyt helyeztek a jellem, a karakter és a mindennapi használhatóság kérdésére is. Kiindulásul – az általuk eszményinek tartott megjelenés és méret egységesítése érdekében – csak a legjobb fizikumú, tökéletes felépítésû viadorkutyákat használták. Erre az alapra építkezve párosították tovább tenyész egyedeiket. Azon céljukat, hogy az egykori gladiátorból az embert mindenekfelett tisztelô és szeretô, kiegyensúlyozott idegrendszerû, nagy munkabírású, sokféle célra felhasználható ebet alkossanak, teljes mértékben sikerült elérniük.
     Ezt a teóriát az arénákból általuk kiemelt és tervszerûen tenyésztett ebek remek helytállásukkal bizonyították napi munkájukban. Dolgoztak farmerek és vadászok mellett, de ellátták telephelyek, raktárak és otthonok ôrzését is. Munkakészségük, kitartásuk és remek természetük révén egyre több hívet szereztek, és sokan már kedvencként is tartották ôket.
     A munkára tenyésztett változat (hiszen ekkoriban még nem beszélhettünk önálló fajtáról) hamarosan jelentôs mértékben eltávolodott a továbbra is harcra szelektált kutyáktól. Jellemzôen nagyobb és testesebb lett azoknál, amire a napi munka során szükség is volt. A farmokon végzett munka, vagyis az állatterelés, a dúvadak irtása a viadorkutyák eredeti méreténél nagyobb tömeget és ezzel arányosan nagyobb magasságot kívánt. Erre volt szükség a vaddisznók és szarvasok vadászatában, de a különbözô ôrzési feladatokban is. Ám ami ennél is lényegesebb, a munkára tenyésztett kutyák néhány generáció alatt alapvetôen nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak lettek viadoreb-ôseiknél.
     Érdekesség: találó mondás, hogy az amstaff valójában egy Pit Bull szmokingban. A különbség közöttük nagyjából akkora, mint James Bond és egy kocsmai verekedô között.
     A tenyésztôk szükségét érezték annak, hogy kedvenceiket hivatalosan is regisztrálják. Ehhez azonban megfelelô elnevezést kellett találniuk. Ez kiváló alkalom volt arra, hogy minden téren világosan elhatárolják kutyáikat a továbbra is harcra tenyésztett rokonoktól. Ez utóbbiakat egyébként már 1898. óta Pit Bull Terrier néven törzskönyvezte az UKC. Néhány többé-kevésbé találó változat elterjedése után végül az (American) Staffordshire Terrier elnevezés honosodott meg és talált elfogadásra a munka-változat tenyésztôinek részérôl. Szerintük ez éppen eléggé pontosan utalt a fajta származására, ugyanakkor nem fejezte ki direkt módon a hajdanvolt és akkorra már csaknem elfeledett harci eredetet. Ne feledjük, a kezdetekkor elsôdleges céljuk éppen a kutyák kiragadása volt az arénák közegébôl!
     A fajtát 1936-ban fogadta be az American Kennel Club, s ekkor rögzítették az alábbiakban olvasható standardot. Ezzel a Pit Bullt és az amstaffot hivatalosan is külön fajtának nyilvánították. Ez a szabvány egyébként a mai napig változatlan, vagyis sok más fajta esetétôl eltérôen az amstaff gondozói nem érezték szükségesnek korszerûsítését, felfrissítését. 

Jellemrajz

     Az amstaff ma is ôrzi harcos ôseinek egyéniségét: kemény és rettenthetetlen jellem. Lényétôl idegen a félelem, vagy bármiféle megalázkodás. Olyan egyéniség, aki tudatában van saját erejének, de nem él vissza vele. Ez kifejezésre jut abban a nagyfokú önbizalomban, mellyel még a számára ismeretlen terepen is közlekedik. Ugyanevvel a magabiztossággal közeledik az idegenekhez is, s teszi ezt mindenféle agresszió nélkül. Nyíltsága, jóindulata szembetûnô. A feléje kíváncsian közeledôvel kész azonnal barátságot kötni. Nagyon vidám természet, és bármikor kapható egy kis játékra, bolondozásra. A fajta egyik legfontosabb jellemzôje éppen az a hihetetlen életkedv, amely rögtön átragad mindenkire a környezetében. Szeret a figyelem középpontjában lenni, és valósággal lesi az alkalmat, hogy szerepelhessen. Különösen kedves és figyelmes a gyerekekkel, s tôlük mindent elvisel.
     A fentiek miatt kezdô amstaff tulajdonosok, vagy éppen más fajtában tapasztalt kutyások is már sokszor megkérdôjelezték ôrzô-védô képességeiket. Különösen akkor, ha látták veterán kutyám, Bully viselkedését. Az a néha valóban szertelen öröm, mellyel a játékot bárkivel kölyökként képes élvezni, és a mindenki felé irányuló kifejezett barátkozási szándék bárkiben hamis képet alakíthattak ki a fajtáról.
     A kétkedôk azonban elfeledkeztek valamirôl: öreg kutyánk ezt a viselkedést mindig csak az én, vagy párom, Erika jelenlétében tanúsítja! Nem ajánlom, hogy más helyzetben – például amíg távollétünkben az otthonunkra vagy a kocsinkra felügyel – próbáljanak bizalmaskodni vele! Higgyék el, nem a levegôbe beszélek. Pontosan tudom, mire képes, s ezt több dolog is tanúsítja. Egy munkavizsga alkalmával például egyedül ô kapott maximális pontszámot az ôrzô-védô fázisban a klasszikus munkafajták tucatnyi képviselôjével szemben. Személy szerint azonban sokkal büszkébb vagyok arra, hogy a helyben maradási és semlegességi területen is ô bizonyult a legjobbnak.
     Többéves tapasztalat alapján biztosíthatok mindenkit, hogy az amstaff eredendôen az egyik legjobb és legkönnyebben képezhetô ôrzôkutya. Természetébôl adódóan egyébként is különösebb tanítás nélkül azonnal szerettei és otthonuk védelmére kel, ha a helyzet megkívánja. A fajta egyik legnagyobb értéke éppen kiváló helyzet felismerési képessége, melyre nyugodtan rábízhatjuk magunkat. Roppant érdekes megfigyelni, hogy az egyik percben a házat az érkezô idegentôl védô acsarkodó eb gazdája megjelenésének pillanatában megnyugszik. Miután a gazdi beengedte a vendéget (fontos feltétel!), máris önfeledt játékba kezd az elôbbi „ellenséggel”. Ez azt jelenti, hogy „szolgálaton kívül” mindig képes elengedni magát, de csak és kizárólag akkor. Egyébként hihetetlen odaadással és lelkiismeretességgel látja el a rá bízott feladatot.
     Az amstaff munkakutyaként való kiképzése nagyon hasznos, roppant élvezetes dolog. Intelligenciájának köszönhetôen hihetetlenül gyorsan tanul, s elômenetelével általában messze lehagyja a többi kutyát. A tanultakat aztán szívesen gyakorolja, mintegy megmutatva közönségének, mi mindent tud. Egyébként is kész bármikor, bármilyen körülmények között rendelkezésre állni és engedelmeskedni a parancsnak. Ezt sok fajtától eltérôen nem gépiesen, valami beidegzôdés hatására teszi, hanem sokkal inkább azért, hogy gazdája kedvében járjon.
     Az American Staffordshire Terrier egyszerûen imádja gazdáját és annak családját. Számára a legfontosabb, hogy szerettei körében tartózkodhasson. Vele valóban együtt kell élni, ami egyébként hálás dolog. Remek társkutya, aki mindig kedvünkben akar járni. Lesi minden kívánságunkat, s nagyon érzékeny gazdája hangulatváltozásaira.
     Gazdájától elvárja, hogy hozzá hasonlóan karakteres, ugyanakkor vidám természet legyen. Nem szívleli a gyáva, határozatlan vagy éppen a színlelô, aljas embereket. Az ilyen személyeket kiszelektálja a látogatók, a gazda ismerôsei közül, s ôket elkerülve világosan értésükre adja irántuk érzett megvetését.
     Az igazi tenyésztôk ezért fordítanak megkülönböztetett figyelmet a karakter kérdésére. Csak tökéletesen kiegyensúlyozott idegrendszerû egyedeket párosítanak egymással, hogy ez a pompás természet megmaradjon ilyennek. Egy amstaff esetében a labilis idegrendszerbôl eredô kiszámíthatatlan viselkedés egyszerûen életveszélyes. Ne feledjük, olyan kutyáról beszélünk, amelyet fizikai adottságai messze a többi fajta, különösen pedig az ember fölé emelnek.

Amstaff a mindenes

     A sétáltatások és kiállítások mellett az általam felvállalt társadalmi munka révén is, nap mint nap sok kutyatulajdonossal találkozom. Velük elbeszélgetve mindig elôkerül a következô téma: melyik kutyafajta a legintelligensebb, a legtökéletesebb? Persze mindegyikük a saját fajtáját dicséri, miszerint a foxinál, labradornál, vizslánál, stb. nincs okosabb kutya a világon. Én ezeket a különbözô történetekkel is „alátámasztott” okfejtéseket mosolyogva hallgatom, az eredetileg feltett kérdésre a választ ugyanis már évekkel ezelôtt megtaláltam.
     Melyik az a fajta, amellyel éppúgy vadászhatsz, mint a vizslával vagy retrieverrel? Amelyik alkalmas a vércsapa követésére, mint a véreb, vagy a hatalmas vaddisznó lefogására, mint a Dogo Argentino? Amelyik tökéletesen ellátja a házôrzés, a személyvédelem feladatát, mint a rottweiler vagy a dobermann? Amelyik a határon, reptéren felkutatja a kábítószert? Kiment egy síró csecsemôt az égô házból, vagy megtalál egy ájult felnôttet a földrengésben összeomlott épület romjai alatt? Babysittere a kisbabának, játékszere a gyermeknek, sporttársa a fiatalnak, társa és „gondozója” az idôs embernek? Aki bohóckodásával, kedvességével jobb kedvre deríti a betegeket a kórházban? Sztárja a kiállításnak, az ôrzô-védô munkavizsgának és az Agility-versenynek? A válasz minden kérdésre a kutyatenyésztés csúcsterméke, a nagyszerû American Staffordshire Terrier.